Musiclist

2014. június 27., péntek

Részlet~

Sziasztooooooook! :)))
Na hát hoztam egy részletet. Annyira imádom ezt a napot. Olyan cuki rész. Remélem nektek is tetszik :)
u.i: ebben a részben ha jól számoltam 34szer szerepel Cortez neve

"  Szeptember 23., csütörtök
Első órán feleltem etikából. Valahogy annyira nem lepődtem meg. Sőt, szinte azelőtt felálltam,
hogy Vladár mondta a nevem. Kaptam vagy öt keresztkérdést, de így is kiválóra sikerült a feleletem.
Mindent elmondtam, amit csak meg lehetett tanulni ezzel a tantárggyal kapcsolatban. Vladár
grimaszolva írta be az ötöst, én meg kifejezéstelen arccal ültem a helyemre. Ezek után a nap lazán telt,
dupla irodalmon Kardos megnézette velünk a Holt költők társaságát, mondván, néha lássunk értékes
filmeket is. A film közben hárman kissé szipogtunk (Virág, Jacques, én), Kinga elfojtotta az
érzelmeit, Andris és Robi a pad alatt PSP-zett, Cortez lehajtotta a fejét az asztalra, és zenét hallgatott,
Ricsi szendvicset evett, a többieket nagyjából lekötötte. Óra végén Kardos összerakta a tanári
asztalon a holmiját, és kifelé indult, amikor Zsolti hirtelen felállt a székére, aztán az asztalára.
– Kapitány! Kapitányom! – kiáltott a tanár után. Mindenkiből kitört a nevetés, Kardos pedig az
orrnyergét dörzsölgetve megrázta a fejét.
– Nagy Zsolt, én egyszerűen nem tudom, milyen jelzővel illesselek – sóhajtott, és kiment.
Zsolti leugrott a padjáról, aztán röhögve meghajolt, amíg a többiek füttyögtek. Jó, tényleg klassz
poén volt. ☺ Utolsó óra után (emelt francia tizenharmadik osztálytársunkkal, Monsieur Durand-nal) a
suliboxomnál pakolgattam, aztán, amikor Virág és Ricsi is kijöttek a folyosóra, együtt indultunk el.
– Ren, ma te választhatsz filmet! – közölte Ricsi.
– Kösz, de nekem mindegy – legyintettem. És igaz volt. Eredetileg könyvet akartam venni, de a
pénzem elmegy mozira, ráadásul premiernap, még drágább…
– Tuti? – pislogott nagyokat Virág.
– Persze. Válasszatok csak – feleltem.
– U, úúú. Akkor nézzük azt a horrort! – ugrándozott Virág. Horror? Jaj ne!
– Oké, a „brutálzombisat”? – kérdezte Ricsi.
– Ühüm.
– Jó, de, valaki hazakísér, ugye? – szóltam közbe, és kezdett igazán rossz ötletnek tűnni, hogy rájuk
bíztam a döntést.
– Ja – biccentett Ricsi.
– Indulunk? – néztem rájuk, mert nem értettem, miért állunk a lépcsőnél.
– Most már igen – közölte Ricsi. Cortez lépkedett le a lépcsőn, lazán megrántotta a vállán a táskáját,
és egyenesen hozzánk jött.
– Itt vagyok – jelentette ki. Jaj, ne! A fenébe!
– Te mit csinálsz? – kérdeztem nem túl barátságosan.
– Moziba megyek? – kérdezett vissza szemtelenül.
– Velünk? – csodálkoztam.
– Velük – mutatott Ricsire és Virágra, akik kérdőn néztek minket.
– Én is velük megyek – közöltem, bár ezt senki nem kérdezte, és elég egyértelmű is volt.
– Jó – vonta meg a vállát.
Akkor tisztáztuk, hogy semmiképp nem együtt megyünk, hanem inkább mindketten Virágékkal.
Elindultunk gyalog, négyen. Kellemetlen szituáció.
– Miért nem mondtad, hogy a nekem félreküldött üzenetet Ricsinek szántad? – fordultam
Cortezhez, miközben begomboltam a farmerdzsekimet.
– Miért kellett volna mondanom?
– Hogy tudjam.
– Miért akartad tudni? – mosolyodott el.
– Mert akkor lemondtam volna – vágtam rá kapásból. Cortez felnevetett.
– Nem volt mit lemondanod – mondta kíméletlenül.
– Mi?
– Éppen Ricsivel beszéltem, amikor azt írtad, hogy te is velük mész moziba. Fogalma sem volt róla
– vigyorgott Cortez. Hú, de ciki. Virágot figyelmeztettem, hogy ők az alibim, Ricsinek azonban nem
szóltam. Uppsz. Kérdőn hátrafordultam.
– Pedig megbeszéltük. Ugye? – néztem rá tágra nyílt szemekkel.
– Engem hagyjatok, jó? – rázta meg a fejét Ricsi.
– Égsz – mondta Cortez, miközben a saját lépteit figyelte.
– Nem égek – húztam ki magam, és örültem, hogy nem látom a tükörképem. Valószínűleg rákvörös
volt a fejem, de mindegy.
– Figyu – lépett közénk hátulról Virág, és belém karolt –, tök jó, hogy ti is jöttök, vicces lesz –
próbált jópofizni, eléggé sikertelenül. Sóhajtva Cortezre néztem.
– Azt hiszed, hogy neked mondtam igent a mozira? – nevettem fel erőltetetten.
– Nem – rázta meg a fejét. – Tudom – vigyorodott el.
– Nem akarok veled moziba menni! – háborodtam fel. Jó, ez persze így nem igaz, de ne legyen már
ennyire magabiztos! Azért ez felháborító.
– Akkor ne gyere – mondta mosolyogva.
– Nem is veled megyek. Velük – mutattam hátra. Virág és Ricsi időközben ránk untak, és
megosztva a fülhallgatót, zenét hallgattak.
– Tehát jössz.
– Igen, de nem veled! – magyaráztam. – Csak te is ott leszel.
– Aha – tűnődött.
A plázában csak négyen álltak a mozipénztárnál, úgyhogy beálltunk a sorba.
– Akkor ezt most hogy? – fordult hátra Ricsi.
– Csak vegyétek meg, én majd külön – vágtam rá, és előszedem a pénzem a farmerom zsebéből. –
Menj csak – engedtem előre Cortezt is.
– Mit művelsz? – nézett rám lesajnálóan.
– Jegyet veszek. Anélkül nehezen engednek be – magyaráztam.
– Tedd már el – rázta meg a fejét, aztán a pénztároshoz fordult, és kért két jegyet.
– Ne, várj! – pattantam mellé. – Majd én veszek magamnak!
Cortez mosolyogva a kezembe nyomta a jegyet, amitől eléggé zavarba jöttem. Miért fizette ki az
enyémet? Ez így olyan, mintha együtt jöttünk volna. Pedig nem. Ő is Ricsiékkel, és én is.
– Kifizetem, oké? – erősködtem.
– Ez csak egy mozijegy, ne idegesíts már – rázott le újra. Teljesen tanácstalan voltam, végül,
tekintettel arra, hogy ez tök udvarias dolog volt tőle, bólintottam egyet.
– Köszönöm – mondtam.
– Szívesen – felelte.
– De – néztem a szemébe – nem jönnék veled moziba. – Cortez lenézett rám, és elmosolyodott.
– Nem is hívnálak. Félreküldtem. – Ott a pont. Ő nyert.
Egy kis kólával és nachosszal a kezemben vártam Virágot, aki két kézzel emelte le az üdítőjét a
pultról.
– Ez pontosan mekkora? – néztem a kólájára.
– Másfél liter – felelte, a szívószál végét rágcsálva. Nem, fogalmam sincs, hogy fér bele ennyi.
Vagy hogy egyáltalán hova.
A terembe lépve követtem a többieket. A jegyünk az egyik középső sorba szólt, és csak akkor
rándult görcsbe a gyomrom, amikor ők leültek. Virág, mellé Ricsi, mellé pedig Cortez.
Automatikusan leültem Virág mellé, és az üdítőtartóba tettem a kólám, amikor Ricsi előrehajolt és
elkérte a jegyem.
– Nem ott ülsz.
– Tudom, de itt is van hely.
– De lehet, hogy oda jönni fognak.
– Akkor majd átülök – vonogattam a vállam. Nem fogok Cortez mellé ülni egy félig üres moziban!
Az olyan átlátszó.
Lejjebb vették a világítást, és kezdődtek a bemutatók. Virág és Ricsi izgatottan nézték, számukra ez
a mozi legjobb része (?), én meg unottan belemártottam a chipsem a szószba, aztán bekaptam. Egy
paprikával együtt. Sírdogáltam kicsit, kifújtam az orrom, és hatalmas kortyokat ittam, mire jobban
lettem. Éljen.
– Elnézést – hajolt le hozzám egy férfi. Jegyet tartott a kezében. Sejtettem, hogy miért jön.
– Már megyek is – cuccoltam össze, aztán Virág felhúzta a lábát, hogy átengedjen, és Ricsi is
összehúzta magát. Cortez azonban nem mozdult, emiatt megbotlottam a lábában, és majdnem
mindent elejtettem. – Nehogy megmozdulj – sziszegtem halkan. Csak mosolyogva nézte a
bénázásom, végül leültem mellé.
– Pszt! – hajoltam előre, hogy szóljak Ricsinek. – Nem cserélünk helyet?
– Ren, nyugi már! Nézd a bemutatókat!
– Jó – sóhajtottam. Legalább tíz másodpercig lekötött, aztán megint előrehajoltam, és ciccegtem
Virágnak. – Nem ülsz ide mellém?
– Nekem jó itt – tárta szét a karját.
– Ssss! – nézett hátra az előttünk ülő nő.
Hátravágtam magam az ülésen.
– Nachost? – nyomtam Cortez orra elé, aki furán lenézett a chipsre, majd rám.
– Kösz, nem – felelte értetlenül.
– Jó, csak kérdeztem – vettem vissza a kezem, aztán bekaptam egy chipset. Hát, nem mondanám,
hogy kifejezetten halk volt. Próbáltam csendben ropogtatni, de a mellettem ülő Cortez megint felém
fordította a fejét, mintha csak magyarázatot várna. – Nachos – mutattam a műanyag tálcára. Tényleg
nem lehet halkan enni a nachost!
Teljesen lekapcsolódtak a lámpák, úgyhogy kezdődhetett a film. Klassz, a stáblista alatt az egész
mozi az én ropogtatásomat hallgatta, amitől teljesen zavarba jöttem. Miért nem vettem popcornt?
Mert az egyszerű? Klasszikus? És viszonylag halk? Nem, én hülye, nachost vettem, hülye szósszal és
hülye paprikával, amiből már megint bekaptam egyet. Ekkor kezdtem köhögni. Cortez a szája szélét
rágva fordult felém. Azt hiszem, idegesítettem.
– Jól vagyok – köhögtem egy utolsót, aztán beleittam a kólámba. Cortez még mindig nézett.
– Pontosan mit művelsz? – kérdezte végül.
– Nagyon erős – suttogtam.
– Úgy általában kérdeztem – felelte. A vászon kivilágosodott, a fény az arcára vetült, és láttam,
hogy mosolyog.
– Add tovább Virágnak – nyomtam Cortez kezébe a nachost, aki odaadta Ricsinek, aki meg
Virágnak.
– Köki – hajolt előre Virág. – Popcornt?
– Oké – biccentettem. Virág odaadta a popcornját Ricsinek, aki Corteznek, aki meg nekem.
– Körülbelül mikor fejezed be az evést? – nézett rám Cortez.
– Nem tudom – ráztam meg a fejem, és beleszórtam a számba egy adag popit. – Kérsz? – tartottam
felé a zacskót.
– Nem – nevetett fel. – Nem jövök veled többet moziba.
– Nem is velem jöttél. Ricsiékkel – javítottam ki.
– Én meg veletek nem jövök többet! – hajolt előre Ricsi.
– Bocs, csendben maradok – tettem fel a kezem.
– Az jó lenne – fordult hátra az előttünk ülő nő.
– Maga nézze a filmet, jó? – vágta rá Cortez. A nő motyogott valamit a „pofátlan” kamaszokról,
aztán visszafordult.
Visszafojtott nevetéssel csúsztam lejjebb a székemen, és mosolyogva ettem a popit. Egészen addig,
amíg az első mutáns zombi szélsebesen át nem rohant a vásznon. Na, ekkor egy pillanat alatt
elkomolyodtam, és előrehajolva Ricsiékre néztem.
– Basszus, én ettől félek! – jelentettem ki őszintén.
– Nyugi, tizenhatos – rázta a fejét Ricsi.
– Attól még félek! – értetlenkedtem. Cortez összeráncolt szemöldökkel nézett rám, aztán a filmre.
– Nem lesz durva – közölte.
Kösz. Mondja ezt egy olyan, aki nem fél, egy olyannak, aki meg igen. Innentől kezdve teljesen
mindegy, hogy mi durva és mi nem.
– Ne ijedj meg – suttogta Cortez.
– Mitől? – kérdeztem, de a következő pillanatban az egyik szereplőre ráugrott valami lény, és
kiharapott egy darabot a vállából. Miért jöttem moziba? Jaj, ne. – Te már láttad ezt? – csodálkoztam.
Cortez megrázta a fejét.
– Nem, de várható volt. Ez sablonfilm.
Hát, elég menő volt, ahogy előre szólt, hogy mikor várható ijesztgetős jelenet, de attól még nagyon
szenvedtem.
– Mikor van vége? – kérdeztem Cortezt.
– Még kábé egy óra.
– Mi? – hüledeztem. – De hiszen már kipusztult egy város! Mi kell még?
Mosolyogva megcsóválta a fejét, és tovább nézte a filmet, én meg az ölembe ejtettem a kezem, és az
ujjaimat morzsolgattam. Gondoltam, a film végére csak eltörök párat izgalmamban. Oké, a következő
jelenetben igencsak megkérdőjeleztem a film tizenhatos korhatárát, ugyanis valami igazán undorítót
mutattak, aminek láttán elkaptam a fejem. Cortez megint rám nézett, és kezdtem úgy érezni, többet
valóban nem akar velem moziba jönni.
– Jól vagy? – kérdezte halkan.
– Hát… kibeleztek egy embert, de megvagyok – feleltem, és reméltem, hogy nem tart überbénának.
Én jövök horrorra, amikor még Voldemorttól is féltem? No comment.
Cortez elmosolyodott, aztán… Aztán olyan dolog történt, amitől elszállt minden félelmem. Átnyúlt
hozzám, megragadta a karom, és a karfára téve rákulcsolta az ujjait a kezemre. Még levegőt is
elfelejtettem venni, és inkább néztem a véres szájú zombit a vásznon, mintsem hogy felé mertem
volna pillantani. A pulzusom az egekben, a légzésem egyenetlen, és folyamatosan azon görcsöltem,
hogy izzad a tenyerem. Függetlenül attól, hogy egy csapat élőhalott rohant át az úton egy erősen
megfogyatkozott csoportot üldözve, mosolyogni támadt kedvem. Sötét volt, zombik is voltak, a zene
is vinnyogósan szólt, de már nem féltem. Mert Cortez ott ült mellettem, és fogta a kezem.
Még a gondolataimba merültem, amikor oda nem illő hang ütötte meg a fülem, a zsebem pedig
rezegni kezdett. Bzzzzz. Csend. Bzzzzzzz. Csend.
– Bocs – engedtem el Cortez kezét, aki ösztönösen visszahúzta, és csak mellékesen pillantott rám.
Előrángattam a rezgő mobilom, mert ha anyu hív, akkor fel kell vennem, még ha az előttünk ülő nő
esetleg megver, akkor is. A sötétben erősen világító kijelzőn azonban nem anyu szerepelt. Hatalmas,
jól olvasható betűkkel ez állt: Arnold hív.
Remegő ujjakkal kinyomtam a hívást, és küldtem egy gyors smst: mozi, később hívlak. Aztán
kapkodva eltettem a mobilom, és visszatartott lélegzettel fordultam Cortez felé. Engem nézett, a
vásznon lévő világos jelenet miatt láttam, hogy az arcán vegyes érzelmek tükröződnek.
– Bocs, nem kapcsoltam ki – suttogtam, de hiába. Cortez elfordította a fejét, és tovább nézte a
filmet.
Én pedig magam előtt összefontam a karom, és tudtam, már nem fogja meg a kezem. Akkor sem, ha
félek. Akkor sem, ha egy zombi kilép a vászonról, és egyenesen nekem ugrik. Azt hiszem, hagyná.
Lehet, hogy én is hagynám a helyében.
A film végén mindannyian felpattantunk, és kifelé indultunk a teremből.
– Na, hogy tetszett? – kérdezte Ricsi izgatottan.
– Oké volt – vonogattam a vállam, és útközben kidobtam a szemetem.
– És neked? Ugye milyen izgi volt? Néha úúúgy féltem – ugrándozott Virág, Cortezt faggatva.
– Rendben volt – legyintett, és befejezte a témát. Nem akart a filmről beszélni. Semmiről nem akart
beszélni.
A dombos utcán felfelé gyalogolva Ricsi és Virág folyamatosan szövegelt, láthatóan azért, hogy
elkerüljék a kínos csendet. Elemezték a filmet, próbáltak viccelődni, de nem sokra mentek vele.
– Hazakíséritek? – biccentett felém Cortez.
– Persze – felelte Virág.
– Jó. Sziasztok – intett úgy általánosságban felénk, aztán lekanyarodott egy utcán.
– Nem is arra lakik – suttogtam elképedve, szomorúan nézve utána.
– Lehet, hogy nem haza megy – vonta meg a vállát Ricsi. És ez telibe talált.
Hazaérve mondtam anyuéknak, hogy S. O. S. bepakolok holnapra, úgyhogy felrohantam a
szobámba. Annyi lélekjelenlétem volt, hogy Arnolddal váltottam pár szót, és ügyes voltam, csak
akkor tört ki belőlem a sírás, amikor leraktuk. Éljen.
Vladár: 5/1 – tuti, hogy jövő héten is feleltet. Óriási, etikából lesz a legtöbb jegyem.
Andris és Robi: 5/4 – Gábor ma nem jött suliba,
mert megfázott. A két rocker Csontváz Carlost ültette be a padjába. Szerintünk vicces volt. A
tanárok szerint nem.
Nachos: 5/3 – még mindig köhögök, ha rá gondolok.
Film: 5/1 – hogy fogok elaludni, miközben odakint tuti, hogy egy éhes zombi nézi a
szobaablakom? Na jó, félek.
Cortez: 5/? – azt hiszem, most jobb, ha elkerülöm. Ez ma egy olyan pillanat lett volna, de
elszúrtam.
Sírok: 5/2 – bedugult orr, bedagadt szemek, kínzó fájdalom. Éljen a régi Reni.
  - Leiner Laura: Szent Johanna Gimi ~ Remény -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése